A Budapest Street Photography Collective (BPSPC) a fővárosban élő és dolgozó fotósok alkotói szövetsége. Tagjaink közt van főállású fotós és olyan is, aki a napi munka mellett alkot, van köztünk tizenöt és negyvenkét éves is, mindenkinek más a szemlélete, stílusa, de az ambíciók közösek: elfogadtatni és elismertetni a művészi utcafotó egyébként nagy múltú és gazdag műfaját Magyarországon is. Itthon ehhez szemléletformálásra van szükség: a jogi környezet és a közhangulat finoman fogalmazva nem kedvez a streetfotónak, az alkotó már azzal is kockáztat, hogy előveszi a fényképezőt az utcán.
A közösségünk nem akar ártani, gúnyolódni, ítélkezni. Ellenkezőleg: meg szeretnénk ragadni az utcák életét, hogy az egyszerre spontán és nagy gonddal komponált, szerkesztett fotóinkkal hiteles, torzításmentes képet adjunk városainkról és korszakunkról.
Nem egyszerűen az utcát fotózzuk: képeinknek, sorozatainknak üzenetük van, mindig az embert és a környezetét mutatjuk meg, ez pedig néha groteszk, néha esztétikus, de mindig egy-egy történetet mesél, úgy, ahogy azt csak az utcafotó tudja.
Back to Top